A Zirci Sólymok első nagy szárnyalása

Kiemelkedően szerepelt a Veszprémi Kézilabda Alapítvány keretei között működő „Zirci Sólymok” Csoport a Szombathelyen megrendezett X. Student Comfort Kupán.

A kétnapos kézilabda-tornáról egy első és egy második helyezéssel tértek haza Nagy Tibor csoportvezető-edző tanítványai. Kétéves szorgalmas munka gyümölcse érett be, városunkban 2016 elején vette kezdetét a nagy hagyományokkal rendelkező kézilabda sportág új alapjainak lerakása.
 
A szakmai munka mellett ki kell emelni a szülőket is, akik mindig ott vannak a gyermekek mellett, Szombathelyre is mintegy negyvenen kísérték el a csapatokat, szurkolásukkal hozzájárulva a sikerhez. Az U8-as korosztály száz százalékos teljesítménnyel nyerte a tornát, az U7-esek is mindössze egyszer találtak legyőzőre. A gyerekek boldogan vették át az eredményhirdetésen megérdemelt jutalmukat, ahogy a nagyok szokták, ők is ittak a serlegből, gyerekpezsgővel ünnepelték első nagyobb sikerüket. 

Bemelegítés, küzdelem, győzelem… (Képek: Schwarcz Anikó)

A zirciek két különdíjat is elhoztak a tornáról, az U8-as korosztályban a legjobb játékosnak járó díjat Kiss Gergő érdemelte ki, az U7-es mezőny legjobb kapusának Fülöp Darabont Zalánt választották.   
 
A szakmai munka természetesen folytatódik, Újévi Sporthíradó riportsorozatunkban hamarosan bővebben is olvashatnak a kézilabda-utánpótlásnevelés elmúlt évéről és az idei célokról, tervekről.

Kelemen Gábor
www.zirc.hu