Kozma László Országos Informatika Tanulmányi Verseny

Eredmények

Ebben a tanévben 15. alkalommal került sor a Kozma László Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny megrendezésére. Az Emberi Erőforrás Minisztériuma által szakmailag és anyagilag támogatott verseny, kiírása szerint az 5-6. évfolyamon egyénileg, 7-8. évfolyamon 3 fős csapatban folyt a verseny. A döntőbe az idén is több fordulón keresztül vezetett az út.
A 7-8 osztályosok csapatversenyében a Webpalánták csapata, igényes munkáikkal, talpraesett fellépésükkel, a 2016/2017-es tanévben az ország legjobbjai lettek.

Az országos első helyezett csapat tagjai:
KOVÁCS DOROTTYA 8/b
OLÁH LILI 8/b
VAJCS LUCA 8/b

Köszönjük Burjánné Vajcs Piroska, Moór Bence  és a szülők önzetlen segítségét a felkészülésben.

A megmérettetés során kiemelkedő eredményt ért el 6. évfolyamosok között:
TÓTH SZONJA 6/c osztályos tanuló, aki az országos döntőben a 4. helyet szerezte meg.


 

Jelenlévők

Jelenleg 3 vendég olvas minket.

Statisztika

Ma:50
e hónapban:3570
összesen:662784
látogatónk volt 2007. augusztus 31-e óta!

Visszaszámláló

A tavaszi szünetig még
van hátra!

Naptár

2018 Február
HK SzCs P Sz V
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728    

Ma (2018. február 19., hétfő) Zsuzsanna napja van, holnap Aladár és Álmos ünnepli a névnapját.