Gála az udvari játékokért és a rászoruló gyerekekért

A Reguly Iskoláért Alapítvány újabb sikeres gálaműsort rendezett a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Rákóczi téri tornatermében.

A közönséget Nyáriné Nagy Angéla tanárnő köszöntötte. Elmondta, az első Reguly Gála 1997-ben került megrendezésre azzal a céllal, hogy az iskola hátrányos helyzetű tanulóit segítsék. Hozzátette: a cél továbbra is megmaradt, illetve kicsit ki is egészült, hiszen az idei gála bevételéből az iskolai házi versenyek jutalmazását és játékok beszerzését is tervezik az iskola F épületének udvarára.
 
Tücsökzenével léptünk be május első péntek estéjébe, majd táncművészeti csoportok hosszú sora bűvölte el a közönséget koreográfiáival, komoly és vidámabb hangulatú vers, színjáték, tanári ének, diákhumor fűszerezte a mintegy kétórás műsort.

Nemcsak az osztályteremben, hanem a színpadon is jó példával álltak elő a pedagógusok. Énekkaruk egy templomi karácsonyi koncert alkalmából szerveződött, és a felkészülés jó hangulata, a darabok sikere serkentette őket arra, hogy további fellépéseket is vállaljanak. És hogy milyen jól tették, azt a dalpárjukat követő kitörő taps, üdvrivalgás bizonyítja. A kórust Földesi Tamás kísérte gitáron.
 
„Ciripelés mesterfokon” – konferálták be a Tarcsay Beáta hegedűtanár vezette Zirci Tücsökzenekart, amely az óvodásoktól a középiskolásokig minden korosztályt felvonultat azzal a céllal, hogy a kamarazenélés örömét a kezdők is megtapasztalhassák a haladók példamutatásával. A hegedűmuzsikát követően Molnár Panni táncosai fokozták a hangulatot. A 6.c osztály iskolai aranyköpéseket gyűjtött össze a közönség számára, elhangzott többek között, hogy „1241-ben betörtek hozzánk a tanárok”.

Az Arabesque Balett Stúdió klasszikus mozdulatokkal szórakoztatta a közönséget. A fellépő gyerekek a Várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola növendékei, tanáruk Turós-Máté Kinga táncművész, táncpedagógus. Zirci iskolás is tagja a csoportnak, Kapitány Luca Anna a legutóbbi veszprémi Connector Táncfesztiválon minősítést szerző szólóprodukciójával mutatkozott be.
 
A 6.b osztály német nemzetiségi énekeket adott elő, az 5.a osztály tolmácsolásában Weöres Sándor gyerekverseiből hallhattunk egy csokrot, az 5.c-sek közreműködésével erdei állatok vidám tavaszi táncát láthattuk a „A hajószakács” zenéjére, míg az 5.b osztály a „Mátyás király és a cinkotai kántor” című mondát dramatizálta. Felléptek az iskola tehetségesebb versmondói is: Tárkányi Nagy-Roberta, az iskolai szavalóverseny első helyezettje és Balta Martin, a szavalóverseny különdíjasa.
 
Ízelítőt kaphattunk a tánccsoportként induló, de azóta már egyesületté terebélyesedő és Zircen kívül más helyeken is tánccsoportot indító Ritmus Tánc- és Mozgásművészeti Egyesületben folyó komoly szakmai munkából, amelynek az idei évben is sok szép eredmény lett a gyümölcse. A Kertay Zsuzsanna és Finta Dóra által felkészített gyermektáncosok produkciója nagy sikert aratott.

Az általános iskolában ringott a Zirci Kötélugró Csoport bölcsője, így hát nem hiányozhattak a fellépők sorából Borsos-Rottenbücher Anita tanítványai. A lányok újra bizonyságot adtak arról, hogy húsz év múltán is jól pörögnek a kötelek, van utánpótlása a városunkban nagy hagyományokkal rendelkező sportágnak. Az előadások sorát a 7.a osztály angolos tanulói zárták táncukkal.
 
Az általános iskolás osztályokat és a diákokat Burján István, Forsthofferné Ivanics Lívia, Hegyi Mariann, Horváthné Pintér Magdolna, Nagyné Válint Anita és Tribel Enikő készítették fel, közreműködött továbbá felkészítőként Nagy Edina szülő. 
 
A közönség jótékonyságának köszönhetően 70 000 forint gyűlt össze az urnában, a Reguly Iskoláért Alapítvány pedig a továbbiakban is várja és köszöni a felajánlásokat fent nevezett célokra, a 73900030-10010323-as bankszámlaszámra.    

Kelemen Gábor
www.zirc.hu