friends of earth
ROMÁNIA
2020. FEBRUÁR 9-14.
A környezetvédelem létfontosságú
szerepét hangsúlyozó Erasmus+ Friends
of Earth projekt török, lett,
portugál, román és magyar részvétellel
Romániában vette kezdetét.
2020. február
9-én, vasárnap este érkezett meg a
magyar delegáció – 5 diák és 4 pedagógus
– Calimanesti városába. A hotel előtt
nagy szeretettel fogadták a résztvevő
nemzetek tagjait a román diákok, tanárok
és szülők. A diákok megismerkedtek román
vendéglátóikkal, akiknél az elkövetkező
napokat töltötték.
Február 10-én az iskolában a nyitó
ceremónián egy nagyon kedves,
színvonalas köszöntőt láthattunk. Minden
résztvevő ország egy-egy néptáncát,
nemzeti himnuszát láthattuk, hallhattuk.
Diákok prezentációban bemutatták saját
országukat, városukat, iskolájukat; majd
elkészítették a saját címerüket, közben
megismerkedtek egymással. Délután
Calimanesti polgármestere köszöntötte a
projekt résztvevőit, valamint beszélt a
környezetvédelem jelentőségéről. Egy
városnéző túrával zárult az első nap
programja.
Február 11-én a környezetvédelemről, a
fenntartható fejlődésről, a helyi
termelők fontos szerepéről láthattunk
előadásokat. A délután az
újrahasznosítás jegyében telt. Egy
workshop keretében a gyerekek
elkészítették a projekt kabalafiguráját.
A jelöltek közül a legnagyobb tapsot
kapott figura lett a győztes. A
workshopon megtanulhattuk a házi joghurt
készítés csínját-bínját, amelyet török
kollégáink mutattak be.
12-én, szerdán az eTwinning projektekről
láthattunk egy előadást, majd
ellátogattunk egy nagyon különleges
sóbányába. A napi program organikus
ételek kóstolásával és zumba
sportfoglalkozással zárult. Míg a
gyerekek sportoltak, a tagországok
koordinátorai egy meetingen vettek részt,
ahol megbeszélhették a projekt fontos
részleteit.
13-án az iskolában folytatódott a
program, ahol ismét a diákok
prezentációit láthattuk. Az előadások fő
témája a környezetszennyezés,
környezetvédelem volt, majd informatikai
eszközöket felhasználó workshoppal
folytatódott a nap. Délután a projekt
két himnuszát tanulták meg a gyerekek,
majd egy nagyon színvonalas záróműsort
láthattunk. Táncos, zenés
műsorszámokkal, divatbemutatóval
búcsúztak a román gyerekek. Végül a
tagországok ünnepélyes keretek közt
megkapták a részvételi okleveleket.
Február 14-én sok szép
élménnyel indultunk haza. A gyerekek sok
barátságot kötöttek, önállóságot
tanultak, valamint gyakorolták az angol
nyelvet. A résztvevő tanárok pedig azzal
a tudattal térhettek haza, hogy egy
nagyon fontos témát feldolgozó projekt
részesei lehetnek.